2019. március 21., csütörtök

Termékeny napjaink meghatározása II. - A méhnyaknyák

A nők körében már tinédzser kortól, a nővé válás szakaszától tabu témának számít a nyák.
Sokan helytelenül hüvelyi folyásnak hívják, mert nem ismerik a funkcióit, rendellenesnek tartják.
Pedig bizony a nyák és a folyás között óriási a különbség. Míg az egyik természetes és hasznos, addig a másik bizony betegségre utalhat.

A méhnyaknyák figyelésévél nyomon követhetjük ciklusunk fontosabb szakaszait, mint pl. a peteérést, a termékeny szakaszt, ezen belül is az ovulációt, vagyis a tüszőrepedést. Akár babát tervezünk, akár fogamzásgátlásra használjuk, mindenképp fontos információkat szűrhetünk le a nyák állapotából.

Mi is az a méhnyaknyák?

A méhnyaknyák szerepe a spermiumok támogatása a termékeny időszakban. Terméketlen időszakban pedig a fertőzésektől, baktériumoktól védi a szaporító szerveket. A termékeny nyákban a spermiumok könnyebben mozognak, tovább (akár 4-5 napon keresztül) is életképesek egy egészséges női szervezetben.

Hogyan észlelhetjük?

A méhnyaknyák a nők többségénél a hüvelynyílásnál figyelhető meg, legkönnyebben a wc papíron,  törlés után illetve napközben a fehérneműn.

Hol termelődik?

A méhnyaknyák a méhnyak mirigyeiben termelődik, hormonok hatására. A méhnyakban kripták helyezkednek el melyekben több száz nyáktermelő mirigy található. A különböző kripták, különböző fázisokban más és más nyákot termelnek.

Mikor, milyen az egészséges nyák?

A menstruáció ideje alatt (4-7 nap): Nyák nem észlelhető, a vérzés elfedi.

Száraz időszak (menstruációt követő 2-4 nap: Nyák nem észlelhető vagy nagyon minimális. Ez a szakasz terméketlen időszak.

Nedves időszak: A nyák ilyenkor észlelhetően de kisebb mennyiségben megjelenik, kissé ragacsos, testápoló szerű. Színét illetően a fehértől a gyenge sárgáig terjed. Ez még mindig terméketlen időszak, ami akár 10 napon át is tarthat.

Termékeny szakasz: A nyák mennyisége hirtelen, akár 1-2 nap alatt megnövekszik, állagát és jellemét tekintve tojásfehérjeszerű, megtörölve magunkat síkos érzetet nyújt. Ovuláció előtti 2-3 napban már észlelhető.

Ovuláció: A nyák ilyenkor a legsíkosabb, ujjaink közé véve közel 2 cm-es hosszra nyújtható. Kb. 1-2 napig észlelhető.



Luteális szakasz: A nyák először eltűnik majd 1-2 napra majd a 3.4. nap után ismét sűrűvé, ragacsossá, fehéressé válik, falat képezve a méhszájon, elzárva az utat a baktériumok, illetve a spermiumok előtt. Ezzel ismételten terméketlen időszak kezdődik.



A luteális szakasz vége (a menstruáció előtti 2-3 nap): A nyák vizes érzetűvé válik, ezzel jelezve a közelgő új ciklus kezdetét.




Mi történik ha nincs észlelhető nyák?

A nők nagy százaléka hiszi azt, hogy nincs termékeny vagy akár semmilyen nyákja. Pedig bizony van. De olyan minimális mennyiségben termelődik, hogy nem képes eljutni a hüvelynyílásig, így eloszlik a hüvely falán.
Így kb 2 cm-re felnyúlva a hüvelyben szintén kitapinthatjuk a szárazabb, ragacsosabb illetve nedvesebb időszakokat.

Vannak azonban olyan nők is (köztük én is :D) akiknek egész ciklusuk alatt a fehér, testápolószerű nyák van jelen illetve bizonyos időszakokban vizesebb. Ez sem jelenti azt, hogy ne vagyunk termékenyek, csak a nyák nem normál ütemben változik. Viszont a krémes nyáknak is vannak olyan változásai, amiből ki tudjuk következtetni a termékeny időszakot. Pl. termékeny napokon a krémes érzet kissé síkosabbá, színe áttetszővé válik.

Segítségül hívhatjuk az úgynevezett ovulációs mikroszkópokat is, mellyel a nyák szerkezetét figyelve szintén kiszűrhetjük a termékeny napokat.
(Erről is szeretnék majd hosszabban írni, ezért külön bejegyzést szentelnék majd neki.)

Hogyan turbózhatjuk fel a nyáktermelést?

Rengeteg folyadék bevitelével. Ugyanis egy dehidratált szervezet nem képes a megfelelő mennyiségű nyák termelésére.

A termékeny nyákot "pótolhatjuk" is. Manapság már rengeteg spermabarát síkosító fut a piacon, melyek segítségével a termékeny időszakban segíthetjük a spermák útját. Remek találmány, de kizárólag csak a termékeny időszakban célszerű  használatuk, mert ph értékük csak ezen időszakban egyezik a hüvely ph értékével. (Erről is később lesz még szó)

S hogy erre is választ kaphassunk, lássuk mi a különbség a nyák illetve a folyás között:

A hüvelyi folyás általában sárgás-zöldes színű, krémes-grízes-habos állagú és sok esetben kíséri kellemetlen szag illetve csípő érzés, viszketés. Ezeket bakteriális vagy gombás fertőzések okozhatják. Ha ezeket észleljük, azonnal orvoshoz kell fordulni. A normál nyák nem büdös és nem is viszketünk tőle.

Szorosan köthető a témához a hüvelygyulladás is, mellyel sajnos nagyon sok nő küzd.

A hüvelygyulladás nem más, mint a hüvely saját baktériumflórájának rendellenessége, az egészséges egyensúly felborulása. S ha ez az egyensúly borul, egyenes utat enged a fertőzéseknek, baktériumoknak, melyek további betegségeket idézhetnek elő. Illetve a hüvely ph értékének romlása meddőséget is okozhat, mert még a hüvelyben elpusztulnak a hímivarsejtek.
A hüvelygyulladás kezelésének elhanyagolásával nő a méhnyakrák kialakulásának kockázata is.

Tünetei:
- Rendellenes hüvelyi folyás mely járhat kellemetlen szaggal, viszketéssel.
- Kezdődő stádiumban lehet akár teljesen tünetmentes is.

Kiváltó okai:
- Nem megfelelő intim higiéné.
- Gyakori partnerváltás.
- Huzamosabb ideig tartó antibiotikumos kezelés.
- Gyakori anális közösülés.
- Nem megfelelő irányú wc használat utáni törlés, mellyel a végbél baktériumai a hüvelybe jutnak.
- A hüvely savas ph-ja lúgos irányba tolul, melyet kiválthat akár egy nem megfelelő tisztálkodási szer is.

Megelőzés:
- Menstruáció alatt, ha tampont, betétet használunk gyakran cseréljük. A pangó vér remek szaporodó hely a baktériumok számára. Legjobb megoldás azonban ezek hanyagolása és intimkehely használata.
- Ne használjunk illatosított betéteket, tamponokat, szappanokat.
- Kerüljük a lúgos szappanokat, tusfürdőket az intim részek tisztán tartásánál. Használjunk inkább a hüvelynek megfelelő ph-értékű intim mosakodó termékeket. A hüvely normál ph-értéke 3,8 és 4,2 közé esik. 4,5 felett már bakteriális fertőzés állhat fenn.
- Csak jó minőségű, tiszta pamut alsóneműt használjunk, mely lehetővé teszi szükséges szellőzést.
- Kerüljük a szoros nadrágokat, alsóneműket, műszálas harisnyákat.
- Figyeljünk oda az intim higiéniára. Pl méhnyak vizsgálatot  vagy nyák ellenőrzést kizárólag tiszta kézzel végezzük, kézmosás során ügyelve a köröm alatti részekre is.
- Kerüljük a mintás illetve illatosított törlőkendőket, wc-papírt.

Otthoni kezelése:
Bevallom, nem szeretek otthoni gyógymódokat ajánlani, mert annak a híve vagyok, hogy minden esetben jobb szakértőhöz fordulni.
Viszont ha időben felismerjük a bajt vagy akár megelőzni szeretnénk és hajlunk a természetes gyógymódok felé, van néhány otthoni praktika, amit érdemes lehet kipróbálni.

1.  Élőflórás joghurt:
Tejsavképző baktériumokat tartalmaz, mely jótékony hatással van a hüvelyflórára. Teafa olajjal kombinálva (mely remek baktérium ölő), csodákat képes művelni.
De kizárólag jó minőségű, tiszta teafaolaj hoz csak eredményt. 2-3 teáskanál joghurtban keverj el 10 csepp teafa olajat, márts bele egy minitampont és helyezd fel éjszakára.

2. Vény nélkül kapható készítmények:
A legjobbak közül legismertebb talán a Canesten kombi, mely kúp és krém kombinációja, így külsőleg és belsőleg is hatást gyakorol a bakteriális fertőzésre. Emellett A Betadine hüvelykúp is sikeres eredményeket hozhat. Továbbá a Lactofeel hüvelygélt merem még ajánlani, mely rendszeres használattal gyönyörűen visszaállítja a normál flóraegyensúlyt.

3. Tejsavas irrigálás:
Legegyszerűbben a gyógyszertárakban, drogériákban kapható hüvelyzuhanyhoz vásárolhatsz tejsavas tablettát, mely szintén segíthet a megfelelő ph érték visszaállításához.

4. Gyógynövényes ülőfürdők:
Kamilla: Gyulladáscsökkentő, antibakteriális hatású
Cickafark: Baktériumölő
Fehér árvacsalán: Gyulladásgátló
Körömvirág: Helyreállítja a sérült nyálkahártyát
Az ülőfürdőket hetente 1-2 alkalommal 10 percre szabad alkalmazni.

Ezek mind nagyon hatásosak lehetnek, de ha 3 napon belül nem lép fel változás, mindenképpen orvoshoz kell fordulni!!!

Nos, előző alkalommal az Lh tesztekkel foglalkoztunk, ma felfedeztük a nyák változásainak szépségeit, így  a következő bejegyzésben már a hőméréssel, hőgörbe vezetésével foglalkozunk majd, illetve a méhnyak állásának vizsgálatával.
Végül egy összefoglaló bejegyzésben kombináljuk ezeket és megtanuljuk pontosan belőni az ovulációnkat illetve a termékeny napjainkat!

Remélem, legközelebb is velem tartotok!

Oldalt a menüsor alatt már feliratkozhattok hírlevélre vagy egy kattintással az oldal rendszeres olvasóivá válhattok! :)

Csodás napot mindenkinek! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése